Konyakos-marcipános bonbon

Most már elárulom, hogy mire készültem. Mivel Kricky blogján én voltam a 100. követő, ezért meghívott az első blogszülinapjára, ahová sok gaszrtoblogger eljött. Jó volt találkozni olyanokkal, akiknek a blogját olvasom. Sok finomságot is vittünk a találkozóra, én bonbonokat gyártottam. Az alábbi bonbon is erre az alkalomra készült. Sokan megdicsérték. smiley

Az ötletet a Nagy csokoládékönyvből merítettem.

Konyakos-marcipános bonbon

 

Hozzávalók: (kb. 30 db-hoz)

1 dl tejszín

10 dkg tejcsokoládé (csokimikulás esett áldozatul)

10 dkg étcsokoládé (55 %-os)

3 evőkanál konyak

15 dkg marcipánmassza

a bevonáshoz: 15 dkg jó minőségű étcsokoládé (75 %-os)

a tetejére: fehér csokoládé

 

Elkészítés: a tejszínt 1 percig forralom, majd beletördelem a tejcsokoládét és az étcsokoládét, hagyom teljesen felolvadni. Ezután belekeverem a konyakot és hűtőbe teszem, hagyom teljesen lehűlni.

Közben a marcipánt kinyújtom és kisebb köröket szúrok ki belőle.

A csokiolvasztó kis gépemben felolvasztottam a csokoládé felét a 2. fokozaton, ez kb. 40 foknak felel meg, majd kikapcsoltam a gépet és hozzátördeltem a maradék csokit. Addig kevertem, amíg elolvadt, ekkor a hőmérséklete kb. 28 fokos. Ez azért szükséges, mert így alakul ki a csokoládé kristályszerkezete, szép fényes roppanós marad a csokoládé. Ezután újramelegítettem kb. 33 fokra a csokoládét.

Közben kivettem a hűtőből a szépen megdermedt konyakos csokoládékrémet, csillagcsöves kinyomóval kis kúpokat nyomtam a marcipán körökre és a bonbonokat megmártottam a csokoládéban. A csokoládé rácsra most keményebb fóliát (genoterm) tettem, mert rájöttem, hogy szépen lejön róla és nem hagy nyomot, mint a rács, mert arra néha ráragadt a csokoládé és csak kisebb sérüléssel lehetett leszedni róla. A végén fehér csokoládét olvasztottam, kisebb műanyag zacskóba tettem és a sarkát picit levágva köröket rajzoltam rá díszítésnek.