Áfonyalekváros-mascarponés bonbon

A múltkori remek temperáláson felbuzdulva, ma szerettem volna kipróbálni azt a bonbon formát, amiből nemrég úgy kellett kirobbantani a csokoládét. Sehogy sem tudtam kiszedni belőle. Már azt hittem, hogy a formával van a gond, de rá kellett jönnöm, hogy velem volt a gond.

A polikarbonát formánál nagyon kell vigyázni a megfelelő temperálásra, mert csak így pottyan ki belőle a bonbon. A szilikon formából ki tudjuk nyomni akkor is, ha nem annyira megfelelő a temperálás. Ezt a formát picit megbántam, mert viszonylag kicsi, olyan egy falatnyi, réteges töltelék nem is fér bele. A formája viszont nagyon tetszik. Így nem is volt sok gondom a töltelékkel, egy kis áfonyalekvárt kevertem mascarponével és azt töltöttem bele. Jó próba volt ahhoz, hogy ennyire folyós krémmel is működik-e a lezárás. Sikerült szépen lezárni és láss csodát ki is pottyant a formából úgy, ahogy annak kell:-)))

 

Áfonyalekváros-mascarponés bonbon

 

Hozzávalók:
a külső csokiburokhoz:
10 dkg jó minőségű csokoládé (70 %-os)

a töltelékhez:
2 kiskanál mascarpone,
2 kiskanál áfonyalekvár

 

Elkészítés: elkészítjük a csokiburkot, a csokoládé temperálásával kezdtem. Ennél a formánál a helyes temperálás nagyon fontos. A csokiolvasztó kis gépemben felolvasztottam a csokoládé felét a 2. fokozaton, ez kb. 40 foknak felel meg, majd kikapcsoltam a gépet és hozzátördeltem a maradék csokit. Addig kevertem, amíg elolvadt, ekkor a hőmérséklete kb. 28 fokos. Ez azért szükséges, mert így alakul ki a csokoládé kristályszerkezete szép fényes roppanós marad a csokoládé.  Ezután újramelegítettem kb. 30 fokra.

A polikarbonát forma mélyedéseit teljesen tele öntöttem csokoládéval és addig hagytam dermedni, amíg a szélén picit sötétebb lett a csoki. Ekkor megfordítottam a formát, egy tál fölé tartottam és a felesleges csokoládét kicsöpögtettem a formából. A tetejét habkártyával húztam simára.Hűtőbe tettem és addig hagytam ott, amíg a csokoládé teljesen megszilárdult.

A bonbon formát kivettem a hűtőből és az áfonyás krémmel megtöltöttem, de csak annyira, hogy maradjon hely a lezáráshoz. Annyi időre tettem hűtőbe, amíg újra temperáltam a csokit a talpazáshoz. A bonbonformát kivettem a hűtőből, egy kanál segítségével rákanalaztam a maradék csokoládét és a felesleget habkártyával lehúztam. Újra hűtés következett. Kb. 1 óra múlva megfordítottam a formát és csak úgy kipottyant belőle a bonbon.